A Vecsési Ipartestület 107 éve (Skribek Pál elnök beszéde)
Báró Szterényi József egykori kereskedelmi miniszter 1929-ben írásba foglalt és megjelentetett megállapításai a kisiparral és a kézműiparral kapcsolatban:
Nagy gazdasági problémák várnak megoldásra. Nagyrészük összefügg világgazdasági kérdésekkel, melyek egyetlen országban sem oldhatók meg önállóan, a többi országoktól függetlenül. Az általános problémák mellett azonban vannak helyi vonatkozásúak is, amelyek azoktól többé-kevésbé függetlenül is kezelhetőek. Ilyen a kis- vagy kézműipar. Az utóbbi a helyesebb. Az egész mai ipari termelés a kézmű-, illetve a kisiparon épült fel, nálunk Magyarországon is százados múlttal bír. Gyáriparunk fejlődése rajta keresztül indult meg, sajnos nem tudott lépést tartani a technikai fejlődéssel. Súlyos felelősség terheli az akkori kormányhatalmat, mely tévesen értelmezett, külföldről importált liberális jelszavak hatása alatt állva, egyszerűen nem törődött vele. Míg gyáripart segítette, különböző állami kedvezményeket nyújtva, a kisiparral szemben ezt megtagadta, sőt még az állam általános eszközeit sem alkalmazta, még a képzéssel, oktatással sem törődött, azon túl, amit a hiányzott népoktatást pótolni hivatott kötelező tanoncoktatás tekintetében tett. A kisipar technikai tökéletesítése nem képzett kormányzati feladatot, nemzeti és szociális jelentősége alárendelt volt. Akkor téves gazdasági felfogásnak, később pártpolitikának lett a kisipar áldozata. A kis- és kézműipar ismét magára hagyatott, mennél örvendetesebb fejlődést mutatott a gyáripar, annál szomorúbb hanyatlási tünetei jelentkeztek a kis- és kézműiparnak. A helyes iparpolitika feladata lett volna a fejlődőképes részét a haladás útjára terelni, mert az évtizedek folyamán új generációk nőttek fel, melyek a technika fejlődése iránt egyrészt és a művészi ízlés iránt másrészt fogékonyabbak lettek. Amazokat tömegtermelés felé kellett volna terelni, ezeket az iparművészet irányába. Következett a nagy földindulás, áldozatai sorában ott áll az egész magyar kis- és kézműipar. Nemcsak megtizedelve, hanem anyagilag is teljesen megrokkanva került ki abból. Saját meggyengült erejére utalva kétszeresen kellett megéreznie a gazdasági válságot, egyrészt az ország vásárlóképességének nagymérvű csökkenése, másrészt a külföldi nagyipar gyilkoló versenye miatt, és ismét magára maradt. Ez a probléma ma is érintetlenül áll. A szorosabb értelemben vett kisipar nehezen lesz már fenntartható. Bármily nehezemre essék is ennek kimondása, mert minden megszűnő kisipari műhellyel egy-egy polgári pillér dől ki. Nem úgy azonban a kézműipar, mellyel csak komolyan kellene foglalkozni, egyéni jellegében megerősíteni. Máról hólnapra nem fog menni, mennél későbben fogunk azonban ahhoz annál nehezebbé fog válni. Ha gazdasági politikánk csak megközelítőleg olyan intenzív volna, mint amire szociális politikánk törekszik, akkor jóval előbbre volnánk a helyileg megoldható gazdasági problémákkal és ezek között a kis-, illetve a kézműiparral is. .
A történelem ismétli önmagát…
Az 1872-es első magyar ipartörvény megszüntette a céheket, minden nagykorú egyén e törvény korlátai között, szabadon gyakorolhatott bármilyen mesterséget, annyiféle ipart amennyit akart és korlátlan lett a tanonctartás. A kézművesség ezzel a rendelkezéssel szinte mesterségesen szétszóratott. A korlátlan iparszabadság nem volt viszonyainknak megfelelő, kellő szervezet hiányában féktelen szabadságában magára lett hagyva az iparosság.
12 évvel később 1884-ben módosították az ipartörvényt, lehetővé vált ipartestületek alakítása, a céhvagyon átmentése. Célját tekintve az ipartestület elsősorban a kézműves iparosok törvényes érdekképviseleti szerve.
A történelem ismétli önmagát…
1990-ben megszűnt a KIOSZ és a kötelező tagság. Jól működő iparos közösségek estek szét, mindenki egyénileg akart boldogulni, nagy-nagy szabadságában védtelen maradt. Megfelelő szervezeti háttér nélkül nem lehet fellépni az adómentességet és sok más kedvezményt kapott nemzetközi cégekkel. A gyárak, termelő üzemek sorra bezártak, a termék előállító vállalkozások felvevő piaca, a kiskereskedők és a szolgáltatásban dolgozók forgalma az általános pénztelenség miatt jelentősen csökkent. Ma nincs semmilyen összesített adat e réteg létszámáról, termelési kapacitásáról. Talán ezen segít majd a kamarák szerepének szélesítése, hatósági feladatainak meghatározása, fejlesztése.
A történelem ismétli önmagát….
A világháborúkból, fogságból hazatért mesteremberek kálváriájáról, emberi tragédiáiról is vannak hiteles adataink. A lebombázott, kifosztott üzemek helyreállítása után azonnal jött kitelepítés, névváltoztatás, államosítás, családi házban lévő kisipari üzlet elkobzása, „önkéntes” szövetkezetbe tömörülés. A sor még korán sem teljes.
Mindegyikre van személyes példánk. Utódaik, leszármazottaik ma is közöttünk élnek.
Massza Sándor kőfaragót kitelepítették, házát műhelyét államosították. Weimer (Várszegi) Antal rádióműszerész mindhárom üzletét, házát elvették. Müller János hentesmester lebombázott üzlete helyett újat épített, Vasút utcában nyitotta meg édesapja üzlethelyiségét, amit alig néhány év múlva elvettek tőle. Bérleti díjat kapott a hentesboltért, de Őt magát nem alkalmazták, sőt az üzletből kitiltották. A háború előtt egyik legnagyobb adófizető, volt ipartestületi elöljáró, köztiszteletben álló polgár éjjeliőrként helyezkedett el és ment nyugdíjba.
Az orosz fogságból 1947-ben, 33 kilósan hazatérő Máté Tamás borbély családi házat, benne kialakított borbély üzletet épített az Iskola utcában. Az új épületre szemet vetett, (rámutatott: ezt választom) egy akkori párfunkcionárius felesége, ami elég volt a ház elkobzásához és a család 1949 februári kilakoltatásához. Máté Tamás üzletében dolgozhatott (bérleti díjat fizetett az új tulajdonosnak) haláláig, halála után felesége a törvényi lehetőség ellenére sem folytathatta özvegyi jogon iparát, sőt szintén borbély mesterséget tanult fia sem folytathatta az ipart, mert nem kapott telephelyengedélyt. Máté Tamás nem nyugodott bele a családját ért méltánytalanságba, haláláig (1979) pereskedett, de mindig elutasították. Hiába az áttelepült szlovák partizán, volt pártember, egykor községi tanácselnök, keze a helyi engedélyek megtagadásán túl, messzebbre is elért.
Az ipar államosítása megelőzte a mezőgazdaságét. A kisipari szövetkezetek megalakulása miatt (cipész, fehérnemű, vegyes) persze szigorúan önkéntes alapon, több mesterember adta fel iparát, tanult szakmáját. A 60-as 70-es években mégis az iparosság látta el az építőipari és egyéb szolgáltatások 80-100 %-át. Az iparpolitika lassú változása tette lehetővé, hogy Vecsésen komoly fémipari műhelyek jöjjenek létre. Emberi oldala a történetnek, hogy ezek a szakemberek együtt, összefogva tudtak exportra termelni.
Mi lehet a kitörési pont a mai helyzetben? Véleményünk szerint a gazdaság tényleges beindulásához, a belső piac megmozdulásához rengeteg kormányzati intézkedésre van szükség. Vannak biztató jelek, pl. a tanulótartás feltételeinek javítása (a gyakorlati képzés nagyobb részt kap az oktatásban), a kisvállalkozók adózási rendszerének (KATA, KIVA) bevezetése, de mindez még nagyon kevés. A szolgáltató és kézműves réteg ma kiemelt figyelmet érdemelne! Itt van szükség a legjobb szakemberekre, szakmai tudásra. Több vállalkozás profilváltással, ill. módosítással (pl. autószerelésből alkatrészbolt) próbál váltani. Szerteágazó sokrétű tudásra, rugalmasságra, állandó szakmai fejlődésre, nyelvtudásra anyagi kitartásra, családi háttérre van szükség a fennmaradáshoz. Mint a bemutatott néhány régi iparos sorsa mutatja, nagyapáink, apáink de a mi sem voltunk könnyebb helyzetben….
Mi a különbség?
A régi rendszerben a törvényeken kívül a Központi Bizottság döntéseinek fontos, megkerülhetetlen hatása volt. Ennek ismerete, arra való hivatkozás befolyásolta az érdekképviseleti munka hatékonyságát.
Jelenleg legfontosabb a törvény ismerete. Ha s kormányrendelet vagy önkormányzati rendelet nem a törvénynek megfelelően van végrehajtva, a rendelet alkotó (akár a kormány is) perelhető! Ez egy teljesen új érdekképviseleti hozzáállást kíván, aminek sajnos az IPOSZ (országos) jelenlegi szervezeti struktúrájában nem tud megfelelni!
Ipartestületünk már a 110 éves évforduló megünneplésére készül. A mai vezetés tisztában van azzal, hogy csak az úgynevezett szolgáltató ipartestületnek lehet jövője. Ezért működtetjük az Önkormányzat segítségével a Vállalkozásfejlesztési Irodát, fűzzük mind szorosabbra a kapcsolatot a Pest m. Kereskedelmi és Iparkamarával és a megyei ipartestületekkel. Fennmaradásunk érdekében akkreditáltattuk szervezetünket, lettünk oktatási centrum, ezért végezzük a pályaorientációs munkát (a Kamara támogatásával), tanulószerződést kötünk, oktatási nonprofit kft-t alapítottunk, és veszünk részt az esélyegyenlőségi program végrehajtásában.
Jól felfogott érdeke minden vállalkozásnak, iparosnak, hogy városunkban érdekvédelmi és érdekképviseleti civil szervezet tevékenykedjen. Segíteni csak annak lehet aki azt igényli. A Vecsési Ipartestület az elmúlt százhét évben komoly kapcsolati tőkét szerzett helyi, megyei és országos szinten, amit mindig szűkebb pátriánk Vecsés érdekében használt fel.
Isten áldja a tisztes ipart!
Kitüntetettek:
Ötvenéves kisipari- és vállalkozói munkájáért kapott elismerést Szegedi István a SZIGÜ Zrt vezetője.
Huszonöt éves kisipari és vállalkozói munkájáért kapott elismerést Kári József, az Euro-Fém Kft tulajdonosa.
Aranykoszorús mester kitüntetést vehetett át Viola Ágoston és Kaiser Pál autószerelő mester, Geiger András esztergályos mester, Németh Antal víz-, gáz-, fűtésszerelő mester, Varga István lakatos és esztergályos mester.
IPOSZ-díjban részesült Pintér András és Pintér Tibor a Pintér Export-Import Kereskedelmi Kft alapítói.
Magyar Kézművességért Díj arany fokozatát kapta Vicha Lajos facsipesz és Dezső Ildikó rongyműves.
Az ünnepség állófogadással zárult. A kitüntetetteknek gratulálunk!
